MOL csapat Futball Blog

Meghatározó Vidi-szurkoló is felszólalt a Magyar Labdarúgás Fórumán

2013.01.19. 15:05 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

vidiszurker.jpgSzerdán tartották meg a Magyar Labdarúgás Fóruma elnevezésű rendezvényt, melyen a hazai labdarúgás több jelentős szereplője kifejthette véleményét. Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke négy kiemelten fontos fejlesztési területet jelölt meg 2013-ra (az edzőképzést, a magyar játékosok szerepeltetését, a női futballt és az infrastrukturális fejlesztések folytatását), és kijelentette, tervei szerint a következő négy évben sorra kerülő 32 világverseny közül legalább hatra kijut a magyar válogatott.

A találkozón a legnagyobb fehérvári szurkolócsoport a Red Blue Devils egyik vezetője Őri Márk - aki nem mellékesen az MLSZ Szurkolói Irodáját is vezeti – is felszólalt. Amint arról a vidi.hu is beszámolt, Őri beszédében kiemelte, fontos, hogy a szurkolók és a klubok vezetői szoros kapcsolatot ápoljanak egymással.

Erre legjobb példaként a székesfehérvári modellt említette, hiszen Székesfehérváron az ultrák és a Videoton FC vezetése rendkívül jó viszonyban dolgozik együtt, mintát szolgáltatva az összes magyar egyesületnek.

"Bizonyos időközönként a klub és a szurkolói csoportok vezetői találkoznak egymással, és megbeszélik a legutóbbi találkozás óta eltelt időszak eseményeit, esetleges problémáit, de ezenkívül is folyamatos telefonos és e-mailes kapcsolatban állnak egymással. Ennek az együttműködésnek eredménye többek között az is, hogy a székesfehérvári stadionban nagyon régóta nem volt semmilyen probléma a nézőtéren" – idézte Őrit a vidi.hu.

A Videoton FC és az RBD kapcsolata is mutatja, hogy ha egy klub megfelelő módon áll a szurkolóihoz és partnernek tekinti őket, akkor az csak jó végeredménnyel járhat. Ennek pedig egyik következménye, hogy olyan szurkolók is nagyobb számban látogatnak ki a stadionba, akik nem feltétlenül az ultrák közül kerülnek ki.

Őri szerint a Magyar Labdarúgás Fóruma remek kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít, hogy a magyar futball legkülönbözőbb szereplői találkozzanak, beszélgessenek és közelebb kerüljenek egymáshoz. „Ha szurkolói oldalról nézzük, a két évvel ezelőtti találkozó egyik hozadéka a Szurkolói Iroda felállítása volt, biztos vagyok benne, hogy az idei sem múlik el pozitív eredmények nélkül" - zárta előadását Őri Márk a Sportarénában rendezett találkozón.

Az Őri által vezetett Szurkolói Iroda másfél évvel ezelőtt alakult, és ugyan nem része az MLSZ szervezetének, de együttműködést biztosító jogviszonyban áll a szövetséggel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr405027073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása