MOL csapat Futball Blog

Életre szóló élményt nyújtott a Vidi edzése a beteg gyerekeknek

2014.04.05. 15:04 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

vidi_specialis.jpgA hét közepén különleges vendégek tették tiszteletüket a Videoton labdarúgócsapatának edzésén. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolói tekintették meg a Sóstói Stadiont és csapat délutáni edzését, majd a tréning végén, még közös labdázásra is volt lehetőségük.

Kovács István, a Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthonának munkatársa elmondta, Pálfán, ahol az intézetük van, próbálják rendszeresíteni a sportolást, jó időben főleg a labdarúgás kerül előtérbe. Korábban többször jártak már a Vidinél, és betegeiknek mindig nagy élmény egy ilyen program.

Mint arról a klub hivatalos honlapja a vidi.hu is beszámolt, a gyakorlás végén az MSOSZ sportolói is beálltak egy kis labdázgatásra, majd közös fotók készültek a játékosokkal, végül mindenki egy-egy Vidi ajándékcsomagot kapott a látogatás emlékére, a szervezetnek pedig egy dedikált és feliratozott mezt, valamint egy dedikált labdát adott át Sándor György.

Szabó Gergő a klub sajtófőnöke érdeklődésünkre elmondta, nem új keletű ez a kapcsolat, hiszen az elmúlt években a március 21-éhez legközelebb eső hazai találkozón mindig az MSOSZ sportolói kísérik be a csapat játékosait. A most futó bajnokságban a Vidi - Győri ETO meccsen kísérték be Down-szindrómás, és sajátos nevelési igényű gyerekek a játékosokat.

A klub évről évre csatlakozik a genetikai rendellenesség okozta betegséggel kapcsolatos figyelemfelhívó eseménysorozathoz. A Down Syndrome International (DSI) nem véletlenül választotta március 21-ét a Down szindróma világnapjának, hiszen ez az év harmadik hónapjának 21. napja. A nap a 21. kromoszómát jelöli, az év harmadik hónapja pedig ennek a kromoszómának megháromszorozódását, vagyis azt a rendellenességet, ami a Down-szindróma kialakulásához vezet.

„Legutóbb a Győr elleni hazai bajnokin kísérték be a játékosokat a gyerekek, és akkor merült fel a részükről a kérés, hogy eljöhessenek egy edzésre, aminek mi örömmel tettünk eleget” – mondta a klub sajtósa. Egy biztos, ezek az alkalmak óriási élményt jelentenek a gyerekek számára, hiszen ritkán adatik meg nekik, hogy személyesen találkozzanak azokkal a játékosokkal, akik egyébként sportolói példaképeik is.

De nem ez volt a Vidi részéről az első idei segítségnyújtás a hátrányos helyzetű gyerekek felé, hiszen a december 8-án rendezett Videoton FC – FTC mérkőzés előtt „Legyen jó a játék! Hozzon mindenki egy játékot az év utolsó mérkőzésére!” címmel adománygyűjtő akciót szervezett a klub és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Az adományozók leginkább plüssjátékokat, játékautókat, babákat, társasjátékokat és könyveket ajánlottak fel, de akadt, aki számítógép-monitorral kedveskedett.

Az akció végére mintegy 50-60 kg adomány gyűlt össze, amelyet a Szeretetszolgálat munkatársai a Székesfehérváron élő rászoruló, hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeihez juttattak el még karácsony előtt.

(Fotó:vidi.hu)

Újabb sportszerű lépés a Videotontól

2014.03.24. 14:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kovacsIstvan_sport365.jpgA Videoton labdarúgócsapatánál már eddig is számos esetben tettek tanúbizonyságot arról, hogy fontos számukra a sportszerűség. Elég csak arra gondolni, amikor tavaly ősszel több stadionban is románellenes hangokat lehetett hallani, Garancsi István az egyesület elnöke kiállt a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése és a néhány felelőtlen szurkoló miatt a klubot ért büntetés mellett.

A sportvezető akkor úgy fogalmazott, az ügy egészét tekintve is teljes mértékben helyesnek tartja és támogatja a szövetség törekvéseit a szurkolói atrocitások, a rasszizmus, a gyűlölködő rigmusok visszaszorításával kapcsolatban. Kiemelte ehhez hasonló megnyilvánulások semmilyen rendezvényen, így a labdarúgó mérkőzéseken sem elfogadhatóak.

A klub sportszerűsége ezúttal az elmúlt fordulóban rendezett Videoton FC - Győri ETO FC rangadó kapcsán érdemel említést. A bajnoki cím szempontjából is fontosnak számító rangadón a 92. percben Leandro Martínez, a zöld-fehérek csatára és Vidi pár perccel korábban beállt védője Oliveira csapott össze. A párharcot követően a győriek játékosa megcsúszott, és fájdalmas arccal feküdt a földön. Azonnal le kellett cserélni, mint utólag kiderült oldalszalag-szakadást szenvedett, ami 2-3 hónap kényszerszünetet jelent számára.

A játékost a hét közepén a Vidi orvosi csapatához tartozó dr. Abkarovits Géza műtötte meg Székesfehérváron. Martinez lelkének mindenesetre biztos jót tett, hogy amikor hordágyon levitték a pályáról, még a Vidi szurkolói is megtapsolták. A Vidi vezetése pedig a klub honlapján a vidi.hu-n kívánt mielőbbi, teljes felépülést Martíneznek.

Úgy tűnik, a két együttes összecsapásai ebben a szezonban nem múlnak el nyomtalanul, hiszen az őszi bajnokin is történt egy ugyanilyen jellegű, sajnálatos sérülés, akkor a fehérváriak válogatott védője, Juhász Roland volt a szenvedő alany.

Mindenesetre példaértékű a fehérváriak hozzáállása, hiszen a tavaly a Magyar Kupa elődöntőjében nem éppen barátságos véget ért a két együttes összecsapása, amikor a győri - sorszám nélküli biztonságiak - belekötöttek a fehérváriakba és bántalmaztak a pályán a Vidi játékosokat, akik egyébként is felfokozott idegállapotban voltak, hiszen a 92. percben bukták el a továbbjutást. 

Mire megy a Vidi a soros bajnok ellen?

2014.03.16. 15:59 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kovacsIstvan_sport365.jpgA Videoton együttese a bajnoki címvédő Győrt fogadja a labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában. Jelenleg egyik együttes sincs csúcsformában, hiszen a győriek az eddigi két tavaszi fordulóban mindössze egy pontot szereztek, míg a Vidi két döntetlennel zárta a pécsi, illetve paksi fellépését.

Mindkét együttes nem titkolt célja a bajnoki cím, de amíg a Vidi hat, a győriek tíz ponttal vannak elmaradva az éllovas Debrecen mögött. Így mindkét együttesnek égető szüksége lenne a pontokra, különben a jelenlegi éllovas akár jelentősebb előnyre is szert tehet. Érdekesség, hogy a győriek kispadján egy korábbi Vidi-kedvenc, Horváth Ferenc dirigál, és ezúttal létfontosságú számára, hogy elszomorítsa korábbi klubja szurkolóit. A két csapat legutóbbi fehérvári bajnokiján 1-0-s vendéggyőzelem született. Utánanéztünk, az elmúlt években miként szerepeltek a fehérváriak az aktuális címvédővel szemben.

Idén, a mostani összecsapás „odavágója” Győrben 1-1-el zárult, míg a tavalyi kiírásban, hazai környezetben Torghelle, Oliveira és Nikolics góljával magabiztosan verték 3-1-re a címvédő Debrecent, ugyanakkor idegenben 2-1-re alulmaradtak. Egy évvel korábban a Videoton nem játszhatott a bajnoki címvédővel, hiszen épp a fehérváriak voltak azok.

A 2010-11-es szezonban is a Loki volt az előző évi bajnok, és amíg Debrecenben nyerni tudott, Fehérváron fejet kellett hajtania a Lencse és Alves góljával 2-1-re nyerő Vidi előtt. Ez a győzelem is nagyban kellett ahhoz, hogy a szezon végén a Mezey György által dirigált fehérváriak vehessék át a bajnoki aranyérmet.

Egy évvel korábban is érvényesült a hazai pálya, hiszen Debrecenben Coulybalyék nyertek, de Fehérváron a Vidi Lipták, Polonkai és Andjics góljával fölényes 3-0-ás sikert aratott. Az elmúlt évtized elsősorban a vidéki együttesek sikereiről szólt, ebbe csak az MTK tudott „belerondítani” a 2007-08-as szezonban.

A kék-fehérek azonban hiába nyertek bajnokként a Hungária körúton, fehérvári kirándulásuk súlyos vereséggel zárult, hiszen a Vidi Vujovics (3) és Szakály góljával 4-0-ra nyert. A 2007-08-as szezonban ismét a Debrecen volt a címvédő, és a fehérvári 0-0- után a hajdúsági fővárosban érvényesítette a papírformát és 3-1-re győzött.

Egy évvel korábban pedig mindkétszer megsemmisítő verést mért a Loki a Vidire, hiszen Debrecenben 3-1-re, míg Székesfehérváron 4-0-ra tudott nyerni az akkor éppen Marijan Vlak által dirigált fehérváriak ellen. A 2005-06-os szezonban is hat pontot szerzett a Debrecen a Vidi ellen, míg kilenc éve a Ferencvárossal „kölcsönösen” idegenben verték a másikat, így a fehérvári vereség után az Üllői úton Kuttor góljával nyert a Vidi. 

A Vidi felnőtt csapata a követendő a fiatalok számára

2014.03.08. 15:21 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

zsótér.jpgVisszavonhatatlanul itt a tavasz, aminek legjelentősebb bizonyítéka, hogy folytatódott az első osztályú labdarúgó bajnokság. Az első tavaszi fordulóban a Videoton labdarúgócsapata meglepetésre csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Pécs vendégeként. Azonban pályára lépett a klub több utánpótláscsapata is, most azt nézzük, ők milyen sikerrel vették az első tavaszi akadályt.

A bajnokságban jelenleg 3. helyen álló U-21-es csapat a Vasas Kubala Akadémiát látta vendégül, és ha nem is könnyedén, de végül 1-0-s győzelmet aratott a tabellán jelenleg 14. helyen álló ellenféllel szemben. A fehérvári fiatalok azonban még így is megnyerhetik saját bajnokságukat, hiszen a második helyen álló Győrrel egyetemben, mindössze két pont a lemaradásuk a Nyíregyházával szemben.

Az U-18-as együttes már február végén lejátszotta első tavaszi meccsét – meggyőző játékkal 4-0-ra verte a Pápát -, a múlt héten nem lépett pályára, míg a hétvégén az Újpestet fogadja. Az egy évvel fiatalabbak szintén a Vasas Kubala Akadémiát fogadták, és 2-2-es döntetlent értek el. Ez dicséretes eredmény annak fényében, hogy a Vasas jelenleg a hetedik a bajnokságban, míg a fehérvári fiatalok jelenleg az utolsó, 16. helyen tanyáznak, egy győzelmük mellett három döntetlennel és 12 vereséggel.

A 16 évesek szintén február végén játszották első idei tétmeccsüket - A Pápa tőlük hatot kapott -, a múlt hétvégén pihentek, míg most szintén az újpesti fiatalokat fogadják. Az elmúlt hétvége egyetlen Videoton vereségét az U 15-ös korosztály szállította, amelyik a Szekszárdtól kapott hazai környezetben méretes, 4-1-es verést.

Az eredmény azért is meglepő, hiszen a Vidi ebben a bajnokságban a középmezőnybe tartozik (12.), míg ellenfele ezt megelőzően mindössze egyszer tudott nyerni, így nem meglepő, hogy a bajnokság utolsó helyén található. 

Mondhatni az U-14-es korosztály az egy évvel idősebbekért is „bosszút állt”, hiszen ők 5-0-s vereséggel küldték haza a szekszárdiakat. Ebben a korosztályban mindkét együttes jobban szerepel, hiszen jelenleg a Vidi a 4., míg ellenfele a 12. helyen található.

Összegzésképp tehát elmondható, jelenleg a felnőtt csapat szerepel a legjobban, hiszen ők a második helyen állnak, és minden esélyük megvan, hogy megszerezzék a klub történetének második bajnoki címét. A példa tehát adva van a fiatalok előtt. 

(Fotó:vidi.hu)

Bombaerős kerettel indul a nagy célokért a Vidi

2014.03.01. 13:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

gomes-mester.jpgEzen a héten a Videoton is elkezdi tavaszi hadjáratát, melynek végén a csapat szurkolói „minimum” egy bajnoki címmel, de leginkább egy bajnoki és egy Ligakupa elsőséggel lennének elégedettek. Szerdán a Ligakupában a Kaposvár ellen győzelemmel nyitott a gárda, és a jó folytatás reményében utazik Pécsre is José Gomes együttese.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a télen alaposan átalakuló Rákóczi nem tudta megoldhatatlan feladat elé állítani a Videotont, José Gomes együttese Nildo, Zé Luis és Lupeta góljaival simán nyert, ezzel többé-kevésbé lefutottá téve a visszavágót. A nagyon fontos jó bemutatkozás tehát sikerült a csapatnak, így önbizalommal telve várhatják a játékosok a szombati Pécs elleni bajnokit. A bajnokságban a Pécset roppant magabiztosan, 5-1-re vert José Gomes csapata ősszel, és valljuk be idegenben is jóval esélyesebb a Vidi a holtidényben elsőszámú kapusát és fő támogatóját vesztő baranyai csapat ellen.

José Gomes a rajt előtt elmondta, nagyon jó állapotban van most a csapat, a legfontosabb, hogy azt a lelkesedést és mentalitást, amivel a játékosok dolgoztak végig az elmúlt hetekben, fenn tudják tartani a szezon végéig. Külön öröm számára, hogy a fiatalok, akik többnyire ingáznak az első és a második csapat között megmutatták, hogy bármikor számíthat rájuk. A szakember megígérte a szurkolóknak nagy dolgokat fognak együtt elérni

A januári edzőtáborban többnyire egy félidőt kapott minden játékos, hogy Gomes láthassa, miként működnek más-más felállásban a csapatrészek. A második edzőtáborozás során azonban próbálta megtalálni a legütőképesebb együttest, így nem variálta annyit a „sorokat”.

A tavasz egyik legfontosabb feladata, hogy az együttes a bajnokság első szakaszában mutatott arcár mutassa, hiszen akkor tizenegy forduló alatt csak egy döntetlen és egy vereség csúfította a mérleget, az utána következő hat meccsen azonban csak öt pontot sikerült szerezni, ezért állnak jelenleg „csak” a második helyen.

Ugyanakkor kérdés, hogy milyen összetételben látja a portugál szakvezető a legerősebb, legütőképesebb összeállítást. (Mint korábban a molcsapat.hu is megírta, a télen nem történt jelentős erősítés, hiszen csak Haraszti Zsolt és Uros Nikolics tért vissza Puskás Akadémiától.)

A kapuban jelenleg megkérdőjelezhetetlen a spanyol Calatayud helye, míg a védelemben ez talán csak Juhász Rolandról mondható el. Mellette középen a brazil Vinicius vagy a portugál Caneira szerepelhet.

A védelem két szélére egyaránt két-két ember jöhet számításba, hiszen a jobboldalon Brachi mellett Szolnoki Roland is bevethető, míg a túloldalon zöld-foki-szigeteki - portugál harc várható Stopira és Mamadu között. (Ugyanakkor ha „nagy a baj”, akkor Szolnoki is bevethető ezen az oldalon.)

A középpálya számtalan variációs lehetőséget tartogat. Labdaszerzésben Vitor Gomesnél és Sándor Györgynél kevés jobb párost találni a magyar élvonalban, míg az előre játékban a két magyar fiatal, Kovács István és Kleinheisler László tehet sokat a minél eredményesebb szereplésért. És akkor még nem beszéltünk olyan játékosokról, mint Gyurcsó Ádám, vagy a már említett Haraszti, akik a legtöbb csapatban biztos kezdők lennének, a Vidiben azonban nagy harcot kell vívniuk a kispadért is.

A támadóknál Nemanja Nikolics az elsőszámú favorit, de mellette négy nemzet támadói várják a lehetőséget, hogy bizonyíthassanak. A brazil Paraiba és a portugál Lupeta mellett a zöld-foki-szigeteki Zé Luis és az amerikai Arturo Alvarez is a pályán bizonyítaná, hogy megérte a pénzét. 

(Fotó:vidi.hu)

süti beállítások módosítása