MOL csapat Futball Blog

Félcsapatnyi távozó és ugyanennyi érkező a Vidinél

2012.02.22. 16:33 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Lassacskán véget ér a roppant hosszúra nyúló téli pihenő, hiszen a jövő hét végén rajtol a labdarúgó bajnokság tavaszi szezonja. A Videoton együttese a „tél elől menekülve” előbb három hetet Spanyolországban, majd kilenc napot Törökországban készült, de az utolsó napok ráhangolódását a többi élvonalbeli csapathoz hasonlóan már itthon végzi. 

A napokban Paulo Sousa az együttes portugál szakvezetője úgy fogalmazott, remek erőben, és jó formában van együttese. Azaz együttes, amely bajnoki címvédőként vág neki a tavasznak, de a nyári jelentős változásokhoz képest, télen is jelentősen átalakult. 

Vegyük először a távozókat. A legjelentősebb név minden bizonnyal a brazil André Alves, aki hosszas huzavona után végül a ciprusi Omonia Nicosia mellett döntött. Alves tavaly gólkirály lett és a játékosok is a legjobb labdarúgónak választották meg, így hiánya alighanem érződni fog. 

Szintén hiányozhat a középpályás Elek Ákos, aki tavalyi teljesítményével a válogatottnál is alapembernek számított. Ennek ellenére Sousa többnyire csak csereként számolt vele. Nagy Dániel is alapember volt a bajnokságot nyert csapatban, az ősszel viszont alig kapott szerepet, így valószínűleg ő is örül, hogy kölcsönadták a Haladásnak, hiszen ott jóval több játéklehetőségre számíthat. 

Szintén kölcsönadták Haraszti Zsoltot - aki Paksról visszatérve máris Siófokra költözött -, és Somodi Bencét, aki a tavaszt az élvonalba vágyó Gyirmótnál tölti. Az átigazolási szezon utolsó napján pedig megváltak a szerb Dusan Vasziljevicstől, (szintén alapember volt tavaly) aki visszatért előző csapatához az Újpesthez. 

Noha jelentős játékerőt képvisel a távozók listája, az érkezőké legalább olyan erős. Alves helyett ugyanis érkezett Kaposvárról a szerb csatár Milan Perics, aki jelenleg harmadik a hazai góllövőlistán és őszi 11 góljából kettőt éppen jelenlegi csapata ellen szerzett. 

Szintén a támadó szekciót erősíti a Honvédtól érkező Torghelle, igaz vele vigyázni kell, mert könnyen elveszíti a fejét és olyankor gólok helyett piros lappal színezheti a csapat játékát. Ugyancsak csatárposzton számíthatnak a Kecskemétről visszatért Gyurcsó Ádámra. 

Őket kellene minőségi labdákkal kiszolgálnia a Haladásól megszerzett 21 esztendős Kovács Istvánnak, akit korosztálya legnagyobb ígéreteként tartanak számon. Természetesen a védelemben is lesz új arc a Náuticotól érkező 26 esztendős Jeff Silva személyében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr854172014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása