MOL csapat Futball Blog

Új mezben, új játékossal küzd a felzárkózásért a Vidi

2011.09.15. 06:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Videoton labdarúgó csapata jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, kilenc ponttal lemaradva az éllovas Debrecen-Győr párostól. A fehérvári együttes a legutóbbi fordulóban a Haladás ellen a 90. percben szerezte meg a győztes gólt. Mindezt már az új mezben! 

A múlt héten ugyanis új, a mai kornak megfelelő dizájnú mezeket kaptak Polonkaiék. Az új felső eltér a korábbi kerek nyakú stílustól és divatos V-nyaka van. A piros nyakrész alatt, középen elválasztva található a piros és a kék szín. 

A jobboldali piros mellett az újrész kék, míg a túloldalon ennek megfelelően a kék rész mellett piros új található. A mez nincs agyon reklámozva, hiszen a főhelyén a Máltai szeretetszolgálat keresztje látható, felette a város címere, jobbra a sportszergyártó cég emblémája, míg balra a Videoton címere. 

A jobb vállnál az OTP Bank, míg a bal ujjon a Mol emblémája teszi még szebbé. A Haladás elleni meccs előtt egyébként meglepték a szurkolókat is a játékosok, hiszen a meccsre még a tavalyi csíkos szerelésben futottak ki, de a nézők köszöntése után levették, és alatta már az új garnitúra volt rajtuk. 

Ez a színösszeállítás egyébként egyszer már szerencsét hozott a fehérvári klubnak. Ugyanilyen mezben játszottak három mérkőzésen is az 1984-85-ös UEFA-Kupa menetelés alkalmával. 

A fehérváriak ilyen mezben fogadták a Zeljezsnyicar csapatát az elődöntő első meccsén, és nyertek 3-1 arányban. (A visszavágón ugyan kikaptak 2-1-re, de így is bejutottak a sorozat döntőjébe.) 

Ott aztán ismét ebben a mezben szerepeltek Csongrádiék, és hazai pályán – tartalékos összeállításban - ugyan kikaptak 3-0-ra, a visszavágón Májer Lajos góljával nyerni tudtak a telt háza Bernabeu stadionban. 

Ebben az új mezben került sor pénteken az új csapatkép elkészítésére is, melyen a játékosok mellett a szakmai stáb és a klubnál tevékenykedő személyzet is rákerült. 

Nincs rajta a képen azonban Tóth Balázs, aki kedden szerződött „haza”. A középpályás hat év után tért vissza a fehérváriakhoz és írt alá három éves szerződést Paulo Sousa csapatához. A hamarosan 30. születésnapját betöltő játékos 2005-ben éppen Fehérvárról szerződött Törökországba, majd légióskodott Belgiumban és Hollandiában is. A válogatottban eddig 34 alkalommal szerepelt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr783226232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása