MOL csapat Futball Blog

Juhász Roland: Jó pár sikeres meccsnek el kell telnie, hogy ezt feledtesse

2013.09.10. 17:01 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

juhász.pngPénteken a magyar labdarúgó-válogatott súlyos, 3-0 arányú vereséget szenvedett világbajnoki selejtezőn Romániától. Anélkül, hogy alaposabb elemzésbe fognánk a vereség okait keresve, elmondhatjuk, hogy Juhász Roland igencsak hiányzott a válogatott védelmének közepéről.

Pát hete valószínűleg még ő is úgy számolt, hogy ő vezérli majd a román rohamok visszaverését, de az augusztus 25-i Győr elleni rangadón súlyos sérülést szenvedett (jobb térdében szakadt el az oldalszalag) így hosszabb kihagyásra számíthat.

Azóta már túl van egy sikeres műtéten – éppen egy hete műtötték -, és úgy érzi jól sikerült a beavatkozás, rendkívül sokat javult a lába a vártnál is jobban, és ennek nagyon tud örülni. „Szeretnék még idén pályára lépni és úgy menni a téli szünetre, hogy a sérülésem után még idén játszottam tétmeccset” – mondta a válogatott védő.

Juhász sérülése ellenére a román és az észt meccs előtt is meglátogatta a válogatottat Telkiben. „Sajnos a román meccs nem úgy alakult, ahogy vártam, vártuk. Játszottam már pár meccset életemben, de olyat még nem láttam, hogy ilyen szinten ne jöjjön össze semmi. Nehéz itt most belemenni mélyebben, de nagy csalódás volt a meccs, én sem azt kaptam amit vártam” – mondta a 71-szeres válogatott.

Meglepte a románok szervezettsége, ugyanakkor tisztában van vele, mivel már a második percben vezettek, hazai pályán azt játszottak, amit akartak. Visszaálltak, megkontrázhattak minket.

„A meccsnek a súlya és a mértéke olyan volt, hogy jó pár sikeres meccsnek el kell telnie, hogy ezt feledtesse. Bőven van mit kielemezni. Úgy gondolom nem szégyen a hibákból tanulni. Jelen pillanatban örülök, hogy nem én vagyok a kapitány, az ő felelőssége ki mellett dönt, de az biztos, hogy az észtek ellen nagyon meggyőző játék kell” – mondta Juhász.

Úgy véli, nem lehet kérdés, hogy ki az esélyese a keddi selejtezőnek. Úgy kell kimenni a pályára, hogy az észtek egy percig se érezzék, hogy van keresnivalójuk. Volt egy pénteki meccs, amit elrontottunk, de most úgy kell kimenni a pályára, ha kell, vért izzadnak a magyar játékosok.

Sokan a Juhász helyén szereplő Guzmics Richárdot tartják a vereség egyik fő okának, de mint a Vidi klasszisa elmondta, tudja jól, hogy nehéz azt mondani a szombathelyi védőnek, hogy lépjen túl az eseten. „Amennyire megismertem Ricsit, egy nagyon önkritikus srác, és biztos vagyok benne, kellőképen tanult ebből a meccsből. Ha holnap csak előre tekint, akkor bizonyíthat, de nem szabad görcsössé válnia, mert akkor újra hibázhat” – mondta a válogatott sérült kapitánya.

„Amikor támadó voltam, mindig azt hittem a védőnek jobb, de most már tudom, hogy nem így van. Ha egy csatár 88 percig nem csinál semmit, mindent elront, de lő egy győztes gólt, hősként ünneplik. Ha egy védő hibázik, azon a meccs mehet el. Guzmics rutinos játékos, most itt a lehetőség, hogy bebizonyítsa, nem véletlenül van a válogatottnál” – bíztatta fiatalabb társát Juhász. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr35506133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása