MOL csapat Futball Blog

Alaposan átalakult nyáron a Videoton

2011.09.02. 12:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Alaposan átalakult a nyáron a Videoton labdarúgócsapatának játékoskerete. Az előző szezonban bajnoki címet szerző együttestől összesen 19(!) labdarúgó távozott kölcsönbe vagy végleg (többen kölcsönből tértek vissza és mentek tovább), míg a helyükre kilencen – valamennyien külföldiek – érkeztek.

Az már az előző szezon vége előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a klub történetének első bajnoki címét megszerző edzővel, Mezey Györggyel nem hosszabbít szerződést a klub vezetése. Helyét a portugál Paulo Sousa foglalta el.

Az hamat kiderült, hogy a szakember jobban bízik a spanyol-portugál vonalban, hiszen napokon belül három új játékost szerződtettek a fehérváriak. Eközben Lázár Pált eladták a török Samsunspornak, míg több játékossal közölték, a jövőben nem tartanak rájuk igényt.
Így járt többek között az előző szezonban még csapatkapitány Farkas Balázs, vagy a bajnoki címben jelentős szerepet vállaló kapus Sebők Zsolt is.

Az átigazolási szezon utolsó napján aztán kiderült, hogy a válogatott Lipták Zoltánra sem tartanak igényt, és másik két korábbi játékos is más egyesületben folytatja pályafutását. A támadó Hidvégi Sándor végleg, míg a középpályás Szakály Dénes a jövő nyárig kölcsönbe került a Zalaegerszeg együtteshez.

Lipták távozása két okiból is furcsa, hiszen a bajnokság rajtján még mint csapatkapitánnyal számolt Paulo Sousa, mostanra azonban – egy nyilatkozata miatt – kegyvesztett lett a játékos. Ugyanakkor távozásával egy komplett védelem tűnt el Fehérvárról.

Ugyanakkor az eredmények egyelőre elmaradnak a tavalyitól, hiszen a Bajnokok Ligájában már a Sturm Graz is nehéz feladatot jelentett az átalakult csapatnak, míg a bajnokságban jelenleg a hetedik helyen állnak, 11 ponttal lemaradva az éllovas Debrecen és Győr mögött. Idegenben nem nyert a csapat március óta, és szerdán a másodosztályú MTK ottthonában is vereséget szenvedett Ligakupa mérkőzésen.

Érkeztek: Filip Pajovics (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Filipe Oliveira (portugál, Parma – Olaszország, kölcsönbe), Evandro Brandao (portugál, Benfica – Portugália), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest), Walter Fernández Balufo (spanyol, Gimnástic Tarragona – Spanyolország), , Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal B – Spanyolország), Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II – Spanyolország), Horváth Gábor (NAC Breda – Hollandia, kölcsönből vissza), Sitku Illés (Újpest , kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Vasas, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Vasas, kölcsönből vissza), Goran Vujovics (montenegrói, Kecskemét , kölcsönből vissza), Paulo Vinícius Souza dos Santos (brazil, CA River Plate – Uruguay), Marco Caneira (portugál, Sporting CP – Portugália)

Távoztak: Horváth Gábor (ADO Den Haag – Hollandia), Lencse László (Kecskemét – kölcsönbe),  Lázár Pál (Samsunspor – Törökország), Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famagusta – Ciprus), Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool – Anglia), Farkas Balázs (Vasas), Sebők Zsolt (AEP Paphosz – Ciprus), Présinger Ádám (Pápa), Sitku Illés (Tatabánya), Damir Milanovic (horvát, Tatabánya), Gyurcsó Ádám (Kecskemét, kölcsönbe), Izing Martin (Tatabánya), Fejes András (Siófok, kölcsönbe), Goran Vujovics (montenegrói, Haladás, kölcsönbe), Ponczók Csaba (szabadon igazolható), Lencse László (Kecskemét, kölcsönbe), Hidvégi Sándor (ZTE), Szakály Dénes (ZTE, kölcsönbe), Lipták Zoltán (?)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr263196026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása