MOL csapat Futball Blog

A Vidinél továbbra sem foglalkoznak a bajnoki címmel

2011.04.07. 20:28 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

 A Videoton együttese tízpontos előnnyel vezeti a labdarúgó bajnokságot. Annak ellenére, hogy a legutóbbi fordulóban csak döntetleneztek a sereghajtó Szolnok otthonában, szinte egyöntetű vélemény, hogy ezt a bajnokságot már nem tudja elbukni Mezey György együttese.

Azonban a klubnál folyó szakmai munkát jól jellemzi, hogy a tartalék együttes szintén első helyen áll a másodosztály Nyugati csoportjában, megelőzve a feljutást célul kitűző Gyirmótot és a Pécset is. (A szabályok értelmében azonban hiába lesznek elsők a fehérvári fiatalok, nem juthatnak fel az első osztályba.)

A csapatsikerek mellett szinte eltörpül, hogy az élvonalbeli bajnokság góllövőlistáján is fehérvári labdarúgó, a brazil André Alves áll az első helyen 18 góllal, nyolc góllal megelőzve az utána következőket.

Mezey György azonban így sincs elájulva csapatától, mint a legutóbbi szolnoki találkozó után is mondta, ha nem játszanak minden meccsen csúcsformába, úgy meglepetések érhetik őket. Talán éppen ezért egyelőre nem is számolgat, egyelőre nem a bajnok cím megszerzése, csak a hétvégi Zalaegerszeg elleni rangadó érdekli. Ugyanakkor nem titkolja, minden meccset szeretnének megnyerni, hogy ne kelljen számolgatniuk.

A Videoton a bajnoki remeklés mellett a Magyar Kupa legjobb négy együttese között is ott van és a Kaposvárral játszik az elődöntőben. Legutóbb tavaly a Debrecen tudott mindkét sorozatban az első helyen végezni.

A kiemelkedő szereplés ellenére a jövőről még nem beszéltek a klub vezetőivel, de valószínűleg nem kell sokat győzködni egyik felet sem a folytatásról. Az ország egyik legrendezettebb hátterű klubja és az egyik legfelkészültebb szakembere valószínűleg jövőre is együtt folytatják.

A sikeres nemzetközi szerepléshez azonban további erősítésekre van szükség, főleg annak fényében, hogy elképzelhető, hogy az idén remekül szereplő játékosokat – Alves, Elek Ákos – nehéz lesz itthon tartani, ha egy szakmailag és anyagilag is erősebb bajnokságba hívják őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr262808008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása