MOL csapat Futball Blog

Torghelle egykori klubja ellen bizonyíthat

2012.03.30. 13:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Videoton két „képviselője” számára is igen emlékezetes lehet ez a hét. Amíg a klub elnökét csupa szeretet vette körül egy élménybeszámolón, addig a télen igazolt csatár nem sok jóra számíthat a hétvégi fordulóban.

A székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Ház vezetése februárban egy régi-új programot indított el "Bajnokok a városban" címmel, melynek keretében a Székesfehérváron valamint Magyarországon kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportembereket, népszerű klubokat, illetve azok vezetőit mutatják be a közönségnek.

A sportolókkal, klub- illetve szakosztályvezetőkkel minden alkalommal egy a városhoz kötődő médiaszemélyiség vagy a helyi sajtó egy-egy képviselője folytat beszélgetést. Ennek a programnak a keretén belül szerdán Garancsi Istvánnal, a Videoton tulajdonosával beszélgetett Somos Ákos sportújságíró.

Garancsi egyébként ritkán nyilatkozik, mint korábban elmondta, nem szeret szerepelni, csak akkor szólal meg, ha érdemi mondanivalója van. Ugyanakkor korábban már előfordult, hogy a klub szurkolói a Videoton Facebook-oldalán tehettek fel kérdéseket a klub tulajdonosának, aki szinte minden témára őszintén válaszolt.

Ezúttal a közösségi ház nagyterme szinte teljesen megtelt, fiatalok és idősek egyaránt részt vettek a beszélgetésen. Amint arról a klub honlapja beszámolt, rengeteg téma szóba került, természetesen a középpontban a Videoton FC volt.

Garancsi részletesen beszélt a kezdetekről, és arról, hogy milyen rögös utat kellett végigjárni onnan, hogy megkapja a Vidi a bajnokságban való induláshoz szükséges klub-licencet egészen a csapat történetének első bajnoki címéig. De a jelenlévőket nem csak a klub múltja, hanem a jelene és jövője is érdekelte, a tulajdonos pedig mindenkinek kimerítő választ adott a kérdésére.

A beszélgetés második felében Garancsi Istvánt legfőbb hobbijáról, a hegymászásról is kérdezte a műsorvezető, így az érdeklődők ebbe a roppant nehéz, de látványos sportág rejtelmeibe is betekintést nyerhettek.

A csapat eközben folytatja „háromfrontos” tavaszi menetelését, és a hétközi Ligakupa siker után a hétvégén a Honvédot fogadja Székesfehérváron. A meccs két szempontból is érdekes. A bajnoki címvédő Vidi a tavalyi bajnokságban egyetlen vereséget szenvedett otthon, mégpedig épp a kispestiektől, akik Danilo két góljával hozták el a három pontot Fehérvárról.

Jelenleg nem hogy Danilo, de még hozzá hasonló típusú támadó sincs nagyon a Honvédnál, amiről leginkább a fehérváriak tehetnek, akik a télen éppen Kispestről igazolták le Torghelle Sándort, aki első bajnokijára készül volt klubja ellen. 

Egy biztos, a fővárosi szurkolók részéről nem sok „szeretetre” számíthat, de mint korábban is nyilatkozta, őt felvillanyozza, ha szidják, így nem elképzelhetetlen, hogy épp az ő találata dönti el a hétvégi rangadót.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr314349873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása