MOL csapat Futball Blog

Disztl Péter a kapusokat és önmagát is „kínozza”

2012.01.20. 12:51 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Videoton labdarúgócsapata jelenleg Spanyolországban, Marbellán edzőtáborozik. A játékosokra napi két edzés vár a csodás tengerparti környezetben. A körülményekre nem lehet panaszuk, hiszen a szálloda minden igényüket kielégíti, és ragyogó időben remek pályákon készülhetnek a tavaszi szezonra.

A csapat már túl van az első edzőmeccsén is, ezen 1-0-ra kikapott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre készülő svájci FC Baseltől. A vereség ellenére Paulo Sousa a csapat vezetőedzője elégedett volt játékosaival. Mint a klub honlapján elmondta, nagyon büszke a csapatára. Azokat az elképzeléseket, amiket a mérkőzés előtt látni szeretett volna a csapattól, a játékosainak sikerült megvalósítania.

Az edzőtáborban a kapusok számára természetesen különedzések vannak. A kapusok ugyanis speciális felkészítést igényelnek, mert a feladatuk nagyban eltér a többiekétől. Az ő külön edzéseikről és felkészítésükről a csapat kapusedzője Disztl Péter beszélt a vidi.hu-nak.

A klub történetének legnagyobb sikerében, az 1985-ös UEFA-Kupa menetelésben kulcsszerepet vállaló legenda utasítására a Tujvel, Bozsovics, Pajovics kapustrió már a bemelegítésnél is a saját feladataiknak megfelelő gyakorlatokat végeznek.

A kapusok a bemelegítés elején a kocogást, a gimnasztikát önállóan végzik, de Disztl még eközben is rajtuk tartja a szemét. Ez persze nem véletlen, hiszen a kapusok bemelegítési gyakorlatainak egy része már ugyanazokat a mozdulatokat tartalmazza, mint maga az edzés.

„A kapusedzésen karókat és gátakat is használunk, hogy különböző helyzeteket szimuláljunk, és javítsuk a készségeket. Gyakorlatilag egy éven keresztül tudnánk úgy edzést tartani, hogy ugyanaz a feladat nem szerepelne kétszer” – mondta a korábban hatalmas szakállával is népszerűséget szerző Disztl.

Munkáját különböző „kínzóeszközök” - egykilós labdák, reflexlabdák – is segítik, amelyek a fogásbiztonságot, illetve a kiszámíthatatlan pattanásuk miatt a reakcióidőt hivatottak javítani. A külön foglalkozásra azonban nincs sok idő, hiszen amikor a mezőnyjátékosok elkezdik taktikai elemeket gyakorolni, akkor a hálóőrök is csatlakoznak hozzájuk.

„Nehéz dolog azt elérni, hogy a szezon kezdetére mindhárman csúcsformában legyenek, hiszen ha a csapat két részre osztva egymás ellen játszik, akkor is csak két kapusnak kell védenie. Ez pedig nehezíti annak az egyensúlynak a megtartását, ami ahhoz szükséges, hogy mindhárman azonos tempóban fejlődjenek - mondta munkája egyik legnagyobb kihívásáról.

Disztl az edzőtáborban azt is bebizonyított, miért terjed az a legenda a kapusokról, hogy nem egészen „tiszták”. A népes küldöttségből ugyanis egyedüliként megmártózott a 15 fokos tengerben. Amíg a montenegrói Mladen Bozsovics és szlovák Tomas Tujvel a partról fényképezett, addig mesterük nyakig merült a tengerben.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr143589928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása