MOL csapat Futball Blog

A siófoki lehet Alves búcsúmeccse

2011.08.18. 14:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Videoton szerdán pótolja elmaradt meccsét a Siófokkal, és könnyen lehet, ez lesz a brazil támadó utolsó fellépése a fehérváriaknál. 

A Videoton labdarúgócsapata nem kezdte meggyőzően, bajnokhoz méltóan az idei szezont. Az eddigi négy lejátszott meccséből kétszer nyert, kétszer azonban kikapott. Idegenben legutóbb márciusban tudott nyerni a hazai szinten kiemelkedő játékosállománnyal bíró együttes. 

Szerdán pótolják az első fordulóból – a Bajnokok Ligája selejtező miatt – elmaradt Siófok elleni meccsüket, amely ugyan zárulhat akár győzelemmel is, de lehet, hogy sok Videoton szurkoló számára így is szomorú lesz. Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy ez lesz a csapat brazil támadójának André Alvesnek a búcsúmeccse a fehérváriaknál.

A  népszerű labdarúgót ugyanis több klub is kinézte magának, és valószínűleg a napokban konkrét ajánlatot is tesznek a klub vezetői elé. A legélénkebben a török Samsunspor érdeklődik, amely a nyáron már „gyengítette” a Vidit, hiszen leigazolta a válogatott jobbhátvéd Lázár Pált.

A török bajnokság újoncánál nem is titkolják, hogy szeretnék megszerezni Alvest és még a héten készek hivatalos ajánlatot tenni a labdarúgóért. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen a támadót még egy évig szerződés köti a fehérvári együtteshez.

Az NB I legutóbbi idényének gólkirályát azonban Hollandiából is keresik, mégpedig nem is egy, hanem egyszerre két csapat is. A támadó menedzsere, Manfred Müller ezt több fórumon is megerősítette, és bár csapatokat nem mondott, az egyik csapat a korábban Kiprich Józsefet is soraiban tudó Feyenoord.

A holland bajnokságban (Eredivisiében) az elmúlt években nem játszott fontos szerepet a klub, és Alves leigazolásával valószínűleg ezen próbálnak változtatni. (Tavaly félévig ugyan volt Magyarországról szerződtetett játékosuk, de az Újpesttől kölcsönvett Simon Krisztián nem tudott maradandót alkotni.)

A jelentős érdeklődés nem meglepő Alves iránt, hiszen a tavalyi bajnokságban a bajnoki cím mellett 24 góllal a gólkirályi címet is megszerezte és a játékosok szavazatai alapján övé lett a bajnokság legjobbjának járó Albert Flórián-díj is. 

Korábban játszott hazájában a Sao Paulo és az Uniao Barbarense együttesében, majd onnan szerződött 2005-ben a Budapest Honvédhoz. Onnan fél év után a Kaposvárhoz került, ahol három évig szerepelt. 2008-ban kölcsönbe az orosz Lucs Enyergija Vlagyivosztok együtteséhez került, majd 2009-be már a Videotonhoz tért vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr673161889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása