MOL csapat Futball Blog

A Vidi gólkirálya grillpartival karácsonyozik

2010.12.07. 19:07 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Véget ért a labdarúgó NB1 őszi szezonja, és a Videoton minden tekintetben a legjobbnak bizonyult. Vezeti a tabellát, a legtöbb győzelmet aratta, a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta. A csapat sikere mellett, az együttes támadója André Alves is külön elismerésben részesült. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete elkészítette az őszi szezon kanadai tabelláját, amelyen a brazil játékos végzett az élen.

 A listán a gólokat és a gólpasszokat adják össze, és ezek végeredménye alapján kap egy pontszámot a játékos. Az így kapott végeredményt elosztják a játszott percekkel, így kiszámolható, hogy hány percenként volt eredményes egy-egy játékos. 

 Alves az őszi szezon során 14 gólt szerzett. Ebből hazai pályán ötöt, idegenben pedig kilencet. A 14-ből négyet lőtt büntetőből, és ezek mellett adott öt gólpasszt is. Mindezt 1320 perc alatt, azaz bő óránként, 69 percenként szerzett gólt, vagy adott olyan passzt, amely után gól született.

 

A játékosnak nem az volt az egyetlen sikere az ősszel, hiszen a Nemzeti Sport osztályzatai alapján – csak úgy, mint tavaly ősszel - ő volt a legjobb játékos. Alves korábban már úgy nyilatkozott, ha hívnák a magyar válogatottba, szívesen elgondolkozna rajta, ugyanakkor a hideget még mindig nagyon nehezen viseli.

A Vidi.hu beszámolója szerint egyébként a hétvégén hazautazott Brazíliába, és az ünnepeket otthon tölti. Az út nem lesz rövid, de nem bánja, hiszen családja már október óta otthon van. Visszafelé azonban már nem élvezi annyira az utat, hiszen amíg Brazíliában tombol a nyár, nálunk mínuszokban kezdődik a januári felkészülés.

Amint klubja honlapján beszámolt, karácsonykor ők is karácsonyfát vesznek, ajándékozás is van, de a karácsonyi vacsora náluk az időjárás miatt inkább hasonlít grillpartira, sok gyümölccsel és brazil ételkülönlegességekkel.  Az eredetileg Alves dos Santos Andrénak keresztelt brazil labdarúgó pályafutása során hazánkban játszott a Honvéd és a Kaposvár színeiben is, de megfordult az Uniao Suzano és a Lucs-Enyergija Vlagyivosztok együttesében is.

A kanadai táblázaton Alves mögött a Vasas játékosa Lázok János végzett, aki ugyan csak három gólt szerzett, de kiosztott tizenegy gólpasszt. Őt a kaposvári Oláh Lóránt követi, kilenc góllal és öt gólpasszal. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr392500256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása