MOL csapat Futball Blog

Elek Ákos a tavalyihoz hasonló sikeres évet szeretne

2012.01.03. 12:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Elek Ákos számára roppant sikeres év volt a tavalyi. A Videoton középpályása alapember lett a válogatottban, míg tavasszal megszerezte a klub történetének első bajnoki címét. Ilyen év után az ünnepek alatt természetesen a pihenésé volt a főszerep.

„A karácsonyt és a szilvesztert otthon, Bánrévén töltöttem. Sokat voltam együtt a rokonokkal, barátokkal, és természetesen a korábbi évekhez hasonlóan idén is vágtunk disznót. Megijedni persze nem kell, elhízni nem fogok, hiszen mindannyian kaptunk egyéni edzéstervet, annak megfelelően edzek az ünnepek alatt is” – mondta a középpályás.

Elek gyerekkorában a testvérével mindig focilabdát kért, így nagy meglepetés sosem érte őket, hiszen mindig volt labda a karácsonyfa alatt. „Talán már megszokásból, de idén is focilabdát kértem” – mondta nevetve arra a kérdésre, hogy idén mit kért.

Szilveszterkor nem fogadott meg semmit, ugyanis nem hisz az ilyen jellegű fogadalmakban. Ugyanakkor bízik benne, hogy egy év múlva elmondhatja, hogy a 2012-es éve is legalább olyan sikeres volt, mint a tavalyi. Mivel 2011-ben bajnok és stabil válogatott lett, nehéz lesz felülmúlnia.

A tavalyi év legkiemelkedőbb teljesítményének a bajnoki címet és a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn aratott győzelmet tartja, és épp ez utóbbi miatt a legnagyobb csalódás számára, hogy így sem sikerült kijutni az idei ukrán-lengyel rendezésű kontinensviadalra.

Elek pályafutása egyébként is érdekes, hiszen kevés labdarúgó mondhatja el magáról, hogy a Wembley stadionban játszotta élete első válogatott meccsét. Ugyanakkor hiába volt szinte minden fellépésén a legjobbak között, sokan a mai napig azt említik pályafutása nagy pillanatának, amikor a finnek elleni idegenbeli meccs az utolsó percében 80 méteres szólót követően adott győztes gólpasszt Dzsudzsák Balázsnak.

Az egyetemes magyar sportban a bundabotrány volt számára a legnagyobb csalódás, míg ha olyan helyzetben lenne, hogy változtathatna a saját sportága szabályain, legszívesebben bevezetné az időkérést.

Természetesen a labdarúgás marad számára az örök szerelem, de nagyon szeret teniszezni, és a rali is az élmezőnyben található a kedvenc sportágak listáján. Hozzáállásáról és mentalitásáról egyébként mindent elmond, hogy akkor sem tört meg, amikor edzője heteken keresztül nem számított rá. Ugyanolyan szorgalommal edzett, és ennek köszönhetően visszaverekedte magát a csapatba, ahol azóta is a legjobbak között található.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr843515075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása