MOL csapat Futball Blog

Sándor György leginkább türelmet tanult az arab kalandja során

2013.09.27. 16:07 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

sandor_vidi_hu.jpgSándor György idén januárjában került fél évre a szaúdi al-Ittihadhoz kölcsönjátékosként. Előtte alapembere volt a Videotonnak, és visszatérése után is hamar kiharcolta helyét az előző bajnokság ezüstérmesénél.

„Történtek személyi változások amióta elmentem, de így is nagyon jó volt hazajönni, hiszen számos ismerős arc volt az öltözőben és az újonnan érkezőkkel is hamar megtaláltam a hangot” – mondta arról, mennyire kellett „bemutatkoznia” visszatérése után.

Elárulta, kicsit más jellegű edzésmunka zajlik a klubnál, mint korábban, és a taktika is más, mint januári eligazolásakor. „Az erőnléti részre ugyanúgy nagy hangsúlyt fektetünk, de más jellegű munkát végzünk. Korábban is volt külön erőnléti edző a csapatnál, de azt a munkát, amit ő csinált, most a két pályaedző végzi. Ugyanakkor most van olyan erőnléti szakember, aki kizárólag konditermi edzésekre felügyel. Akkor nem csináltunk külön izomépítő munkát, míg most nagy hangsúly van rajta” – mondta az ungvári születésű középpályás.

A szaúdi kalandról elmondta, az arabok sajátos stílusban, de egészen másképp látják a futballt. Sokkal fanatikusabbak, mint Európában a legtöbb ember, ugyanakkor a fanatizmus mellett könnyedebben veszik az edzéseket.

„Kicsit szabadabb felfogásban élnek és a munkájukat is így végzik. Panaszra azonban nincs okom, hiszen velem mindenki, így a csapat melle dolgozó spanyol edzők is nagyon rendesek voltak” – mondta a fehérváriakkal 2011-ben bajnoki címet szerzett játékos.

Elárulta, a szaúdi „túrának” a legnagyobb hozadéka a türelem volt számára. „Más kultúra más vallás. Ennek elfogadásához nagyon türelmesnek kell lenni. Ez egy olyan része a világnak, ahova nem tudom, hogy tudunk e szocializálódni”.

Amióta visszajött, hátrébb játszik, mint korábban, de nem idegen tőle ez a poszt, hiszen annak idején, Újpesten majd az olimpiai és a felnőtt válogatottban is védekező középpályásként számoltak vele. „Az a jó, hogy erről a posztról is fel lehet érni a támadásokhoz és edzőnk meg is követeli, hogy odaérjünk a támadások befejezéséhez. A mostani csapat többet támad, nincsenek annyira kötött szabályok, így akár a két szélső védő is felléphet egyszerre miként az egyik belső középpályás is” – mondta arról mennyire univerzális a jelenlegi Videoton.

Természetesen a válogatottságról sem mondott le, úgy véli, aki aktív futballista, az mindig szeretne válogatott lenni. Ennek megfelelően a külföldi karrier lehetőségét is szem előtt tartja, de már kinőtt az álmodozós időszakából, most már sokkal céltudatosabb.

Az arab túrát sem tervezte, de olyan ajánlatot kapott, amit senki nem utasította volna vissza. Most azonban nem érdekli a külföldi szerződés, jelenleg csak egy célja van, megszerezni a Vidi második bajnoki címét. 

(Fotó:vidi.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr825536498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.