MOL csapat Futball Blog

Nemanja Nikolics: Újra a miénk kell, hogy legyen az aranyérem

2013.08.12. 18:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Vidi_mez_klub.jpgHárom meccs, három győzelem, ennek megfelelően kilenc pont a Videoton mérlege a labdarúgó NB I-ben. A csapat eddigi hibátlan szereplésében nem kis szerepet játszott Nikolics Nemanja, aki a három forduló után már öt gólnál tart. Saját bevallása szerint még soha nem kezdte ilyen jól a bajnokságot.

Ennek ellenére megpróbál ugyanolyan maradni, mint eddig volt. A klub honlapja a remek rajt apropóján készített vele interjút, és ebből kiderül, hogy véleménye szerint nincs értelme túlzott jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a szezon első fordulóiban, vagy mondjuk, a közepén indul meg részéről a gólgyártás. Örül az eredményes szezonkezdetnek, bízik a jó folytatásban, de elsősorban a csapat eredményessége a fontos.

A vidi.hu-n megjelent interjúból kiderül, szinte végig 4-es körüli tanuló volt és néha szeretett iskolába járni, néha - mondjuk mikor jó idő volt, és lehetett focizni - inkább nem. Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy gyerekkora óta futballista szeretett volna lenni.

„Hatévesen mentem le először a pályára és ott is ragadtam. Nem a legmagasabb szinten, de apukám is futballozott, és mikor edzőtábor mentek, sokszor elvihette a családot is, ez pedig csak tovább fokozta a helyzetemet, végleg beleszerettem ebbe a csodálatos játékba” – mondta arról, mivel fertőzte őt meg a világ legnépszerűbb sportága.

Elárulta, amíg Szerbiában a Partizan Belgrádnak szurkolt, addig nemzetközi szinten a Barcelona jelenti számára a csúcsfocit és ezt nem csak az utóbbi sikeres évek mondatják vele.

A magyarországi kezdetekre is jó szívvel emlékezik – Barcs, Kaposvölgye, - ahonnan egyenes út vezetett az NB I-be. Első meccsét a Kaposvár színeiben éppen a Vidi ellen játszotta, és az ő góljával nyertek a somogyiak 1-0-ra. Úgy véli a Kaposvár a lehető legjobb közeg egy fiatal, névtelen játékosnak, nem véletlenül adtak a magyar focinak sok kitűnő labdarúgót.

2010 februárjában érkezett Fehérvárra, amit pályafutása eddigi legjobb döntésének tart. Azóta 157 tétmeccset játszott piros-kékben és 83 gólt szerzett. Leginkább annak örül, hogy olyan csapatban játszhat, amelyik minden sorozatban mindig az első helyért küzd. Ehhez a játékosokon kívül a vezetőség is sokat hozzá tesz, hiszen az elmúlt években európai szintű klubot építettek.

Volt már gólkirály és magyar bajnok, és úgy véli idén ismét jelentős célokat tűzhet ki a klubjával. „Idén a nemzetközi porondon nem sikerültek a dolgaink, de a bajnokságnak már úgy mentünk neki, hogy újra a miénk kell, hogy legyen az aranyérem. Sokat beszélgettünk a podgoricai kudarc óta, és most azt látom, mindenki tudja a dolgát, jó a hangulat a csapatnál” – mondta a klub egyik legnépszerűbb játékosa, aki a Paks ellen 100. bajnokiját játszhatja a Vidiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr855457927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.