MOL csapat Futball Blog

A Vidi négy selejtezőkör után juthat ismét az EL-csoportkörébe

2013.05.26. 11:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

torghelle.JPGMár csak két forduló van hátra az első osztályú labdarúgó bajnokságból. Ezeken a Videoton a Kecskeméttel és a Péccsel találkozik. Amennyiben a hétvégén nyer Kecskeméten és közvetlen üldözői pontokat veszítenek, úgy már biztos a fehérváriak ezüstérme.

A DVSC szerdai Magyar Kupa-győzelmével az is eldőlt, hogy amennyiben a második - vagy legrosszabb esetben - a harmadik helyen véges José Gomes együttese a bajnokságban, az Európa Liga első selejtezőkörében kezdi meg szereplését a nemzetközi porondon.

Ez annyiból nem jó hír a fehérváriaknak, hogy ha a győriek nyertek volna, akkor a bajnoki ezüstérmes az Európa Liga második selejtezőkörében kezdhette volna meg a nemzetközi kupaszereplést, ahogy történt ez tavaly is, amikor a DVSC a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is elhódította – a Vidi pedig bajnoki ezüstérmesként az EL második selejtezőkörében kezdett. Kupagyőzelmüknek köszönhetően azonban most a debreceniek kezdhetnek a második körben.

Pontosan egy hónap múlva, június 24-én, hétfőn sorsolják az EL első és második selejtezőinek mérkőzéseit. Az első selejtezőkör első találkozóját 2013. július 4-én, a visszavágót pedig július 11-én rendezik meg.

Mindenesetre a Vidi tavalyi kupaszereplését elnézve, nem jelenthet gondot a továbbjutás az első, és talán még a második körből sem. Azonban már itt is összeakadhat olyan ellenféllel, melynek kiejtéséhez kisebb bravúrra lenne szüksége.

A luxemburgi Jeunesse Esch, az albán Kukësi, vagy éppen a máltai Sliema Wanderers ellen valószínűleg csak a gólkülönbség lenne kérdéses, de a walesi Airbus UK Broughton vagy az izlandi Breidablik sem állítaná megoldhatatlan feladat elé Torghellééket.

Ugyanakkor a fehérorosz Dinamo Minszk, a norvég Rosenborg de a román vagy szerb bajnokság harmadikja már elég kemény diónak ígérkezhet akár az első körben is. A második körben már orosz, holland, török és belga együttesek is bekapcsolódnak a küzdelmekbe, míg egy fordulóval később már az európai elitfutball képviselői, az angol, olasz, spanyol és német együttesek is beszállnak a harcba.

A Vidinek a következő szezonban így az ideihez képest eggyel több – négy – selejtezőkörön kell túljutnia, hogy elérje a csoportkört. Az idei szezonban a szlovák Slovan Bratislava, a belga Gent és a török Trabzonspor kiverésével sikerült kiharcolnia az EL-csoportkörében való szereplést. 

(Fotó:vidi.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr995318333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.