MOL csapat Futball Blog

A Videoton 41 meccset játszott az ősszel

2012.12.08. 16:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

vidi-edzes.jpgA Videoton csütörtök este meccs nélkül maradt, mivel a hatalmas esőzés miatt elmaradt a Sporting elleni Európa Liga-találkozó. A csoport másik meccsét a Genk-Basel összecsapást lejátszották, és mivel ott döntetlen eredmény született, a Vidi játék nélkül búcsúzott az EL-től. Pénteken aztán már megrendezték a Sporting-Videoton mérkőzést is, ahol Paulo Sousa együttese 2-1-es vereséget szenvedett. 

Az eredmény ellenére a fehérváriak minden dicséretet megérdemelnek, hiszen az őszi szezonban a sporting elleni meccsel együtt 41 meccset játszottak.

Júniusban még csak barátságos meccsek voltak a programban, de a július már több sikert is hozott a csapat híveinek. Paulo Sousa együttese öt döntetlent ért el ebben a hónapban, de ezek közül a Debrecen elleni Szuperkupa-győzelmet, a Slovan elleni két döntetlen pedig továbbjutást ért az Európa Liga selejtezőjében.

Az augusztus nyolc Vidi-meccset hozott, a bajnoki sikerek mellett a Gentet kettős győzelemmel, a Trabzonsportot két döntetlennel – és tizenegyesekkel – búcsúztatta az Európa Ligától, ami azt jelentette, hogy Sándor Györgyék bejutottak a sorozat csoportkörébe.

Szeptemberben két fájó vereség is becsúszott a bajnoki és Ligakupa sikerek mellé, így a Gent elleni idegenbeli EL-meccs és a Győr elleni bajnoki rangadó.

Az október volt a leghajtósabb hónap, hiszen kilenc meccset játszottak a fehérváriak. A bajnoki, Magyar Kupa és ligakupa sikerek mellett ekkor aratta a két legemlékezetesebb győzelmét is a fehérvári együttes. Pazar játékkal verték itthon a Sportingot és a svájci Baselt, amely az előző szezonban többek között a Manchester Unitedet is búcsúztatta a Bajnokok Ligájában.

Novemberre valószínűleg elfáradt kicsit az együttes, hiszen két nemzetközi vereség (Basel idegenben, Gent otthon) mellé olyan vereségek is becsúsztak, mint a pápa elleni bajnoki és Ligakupa meccs. Decemberre csak az Újpest elleni bajnoki és a lisszaboni mérkőzés maradt, hiszen véget ért az év az OTP Bank Ligában, a csapatok a hétvégén utoljára léptek pályára idén az NB I-ben.

Mivel a magyar bajnokság őszi-tavaszi rendszerben zajlik, az esztendő során két különböző bajnoki kiírásban küzdöttek a csapatok, de ha a kettőt egybevesszük, a fehérvári szurkolóknak akkor is volt okuk örömre, hiszen az összesítésben a harmadik helyen végeztek.

A naptári évben összesen 30 bajnokit játszottak (13-at tavasszal, 17-et ősszel), és ezeken 60 pontot szereztek, 34-26 arányban. A Vidi a harmadik legtöbb gólt szerezte, ellenben a védekezése a legjobb a honi mezőnyben, hiszen a 30 meccsen összesen 21 gólt kapott, a legkevesebbet az összes együttes közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr484954191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.