MOL csapat Futball Blog

A Vidi első magyar csapatként juthat tovább az EL csoportköréből

2012.11.07. 15:20 | MOL Csapat Blog | 1 komment

sándorgyuri.jpgA Videoton labdarúgócsapata történelme egyik legfontosabb mérkőzése előtt áll, hiszen ha csütörtökön győz a svájci Basel otthonában az Európa Ligában, és a másik találkozón is neki kedvező eredmény alakul, úgy két fordulóval a csoportkör zárása előtt biztos továbbjutó lesz.

Annak tükrében, hogy a csoportküzdelmeket egy 3-0-ás vereséggel kezdték, ez több mint dicséretes teljesítmény. A fehérváriak esélyeit növeli, hogy remek periódusban vannak, hiszen az elmúlt másfél hét során a mostani ellenfél Baselt verték, majd a bajnoki címvédő Debrecent is legyőzték, a Magyar Kupában a Haladás sem jelentett komoly ellenállást, míg a hétvégén a Kaposvárt idegenben verték.

Csütörtökön este pedig a negyedik meccsét játssza Paulo Sousa együttese az Európa Ligában. Az eddigi három találkozón hat pontot gyűjtve jelenleg a második (továbbjutó) helyen áll a Vidi a G csoportban. Amennyiben idegenben is veri a tavaly még a BL-ben vitézkedő svájciakat – akik jelenleg a csoport harmadik helyén állnak két ponttal –, és a másik találkozón az egypontos Sporting nem nyer a hét pontos Genk ellen, a magyar együttes már tovább is lépett a legjobb 32 közé.

Ez utóbbira jó esély kínálkozik, hiszen a csoport tagjai közül csak a Sporting nem tudott nyerni a hétvégi bajnokiján. Amíg a Vidi a Kaposvárt, a Basel a Young Boys-t verte, a Genk pedig annál a Gentnél bizonyult jobbnak, melyet az Európa Liga selejtezőjében a fehérváriak ütöttek el a továbbjutástól. A Sporting azonban tartja idei gyenge formáját, és hiába az új edző, a belga Franky Vercauteren, a zöld-fehérek 2-1-es vereséget szenvedtek a Setubal otthonában.

Amint arról a vidi.hu beszámolt, a csütörtöki összecsapást egy nem túl ismert bíró vezeti. A 36 éves ukrán Jevhen Aranovszki 2011. január elseje óta tagja az UEFA keretének. A worldreferee.com portál szerint eddig tizenegy nemzetközi mérkőzést vezetett, ebből hét utánpótlás-válogatott meccs volt. Az idei Európa Liga-sorozatban eddig két találkozón fújta a sípot, a második selejtezőkörben az Anorthosis - Levadia (3-0), míg a harmadik selejtezőkörben a Spartak Trnava - Steaua Bukarest (0-3) összecsapáson.

A Vidinél a lábát törő Stopirán kívül szerencsére mindenki egészséges és hadra fogható, így Paulo Sousa az általa elképzelt legerősebb összeállításban küldheti pályára csapatát.

A szakember elsősorban Nemanja Nikolics formájában bízhat, hiszen a támadó a Haladás elleni MK-meccsen és a hétvégi bajnokin is duplázott, egy hét alatt, három tétmérkőzésen öt gólt szerzett. Ennek köszönhetően a második helyen áll a hazai góllövőlistán 7 találattal, míg a jelenleg 64 csapatot számláló EL-ben a nyolcídik, mindössze három góllal lemaradva a listavezető kameruni Eto’o-tól.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr734895170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csilisav 2012.11.07. 17:28:34

éhes disznó makkal álmodik!!!
süti beállítások módosítása