MOL csapat Futball Blog

Egy hét alatt három jelentős siker a Viditől

2012.11.03. 08:34 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

sándorgyuri.jpgAmíg október közepén a magyar sajtótermékek nagy része a Videoton válságáról beszélt, - hiszen egymás után négy bajnokin maradt nyeretlen az együttes -, mostanra mindenki kalapot emel a fehérváriak előtt, hiszen egy hét alatt három olyan sikert értek el, amelyre mindenki felkapta a fejét.

Előbb azt a Baselt verték az Európa Ligában, amely tavaly a Manchester Unitedet is kiejtette és a későbbi döntős Bayern München ellen is nyerni tudott. A hétvégén a bajnoki címvédő Debrecent verte ellenállhatatlan játékkal, majd szerdán a Magyar Kupában a Haladás gyűrtre le Nikolics duplájával. (A Ligakupában csak azért nem tudott nyerni, mert nem játszott meccset.)

Garancsi István a klub tulajdonosa az Indexnek nyilatkozva elmondta, a nemzetközi megmérettetés elején is visszafogott volt, így most sem szeretne túlzottan és indokolatlanul optimista lenni. Egyelőre még nem beszélnek a továbbjutásról, az viszont kifejezetten hízelgő, hogy elismerő szavakat kapnak külföldről.

Azt ugyanakkor nem értette, hogy miért támadják csapatát a gyenge bajnoki szerepléssel, hiszen tizenkét forduló után a Videoton a negyedik helyen áll, mindössze négy pontra a dobogótól. „Valahogy a szakértők mindig bennünket találnak meg. Szárnyalunk a kupában, akkor előveszik a hazai szereplést” – mondta a sportvezető.

Garancsi kiemelte, hogy amíg az Európa Liga sorsolásnál az együttható alapján a 47. helyre, az utolsó előttinek rangsorolták a Videotont az európai szövetségnél – csak a Nyeftcsi Bakit előzték meg -, mostanra a hat megszerzett pontnak köszönhetően mezőny első felében vannak.

A csapat teljesítménye azért is dicséretes, mert a negyedik kalapban lévő 12 csapat közül, a csoportmeccsek fele után mindössze három együttes áll jelenleg továbbjutó helyen a csoportjában. Az ebből a kalapból kisorsolt együttesek közül pedig a Vidi szerezte eddig a legtöbb pontot.

A klubvezető szerint egy tanulási folyamat kellős közepén járnak, de már így is, elérték az Európa Liga színvonalát. Bízik benne, hogy a szereplésük a magyar futball szempontjából is ez egy nagyon örömteli folyamat része, mert általuk az ország megítélése is jobb lesz.

A Videoton a nemzetközi porondon november 8-án Bázelben lép pályára és a mérkőzésnek nem kisebb a tétje, mint az, hogy ha a fordulóban kedvezően alakulnak az eredmények, akár már a svájci városban kiharcolhatják Sándor Györgyék a továbbjutást a csoportból. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr614886530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.