MOL csapat Futball Blog

Edzőt buktathat a Videoton a Sporting ellen

2012.10.03. 15:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

vidi-edzes.jpgCsütörtökön az év egyik legfontosabb meccsét játssza a Videoton. Sándor Györgyék a portugál Sporting Lisszabont fogadják az Európa Liga csoportkörében. Az első forduló egyik csapat számára sem sikerült jól, hiszen amíg a magyar együttes kikapott Belgiumban, a portugálok csak döntetlenre voltak jók otthon a svájci Basel ellen.

Az 1906-ban alapított 18-szoros bajnok és 19-szeres kupagyőztes Sporting nincs csúcsformában, hiszen meglehetősen gyengén kezdte a bajnokságot, négy döntetlen mellett eddig mindössze egy győzelmet tudott felmutatni. Ennek köszönhetően a klub vezetői Carlos Freitas klubmenedzser és Luis Duque alelnök elbeszélgettek a csapat vezetőedzőjével Sá Pintóval.

A portugál lapok szerint ez a hét sorsdöntő lehet a szakember számára, hiszen egy esetleges fehérvári vereség alighanem az állásába kerülhet. Az összecsapás érdekessége, hogy mindkét együttesre rangadó vár a hétvégén, hiszen a Vidi a Ferencvárost látja vendégül, míg a Sporting vasárnap a Portóval találkozik.

Sá Pintó számára örömteli - a Vidi híveinek már nem annyira -, hogy két kulcsembere, a holland Khalid Boulahrouz, és a horvát középpályás Danijel Pranjic is felépült sérüléséből, így mindketten ott lehetnek a Sóstói Stadionban.

Amint arról a vidi.hu beszámolt, a fehérváriak először találkoznak portugál csapattal a nemzetközi kupákban. Ugyanakkor a Sporting már többször is játszott magyar ellenféllel, összmérlege 2 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség. (1964-ben az MTK-t a KEK döntőjében győzték le az első meccs döntetlenje (3-3) után 1-0-ra nyerve a megismételt mérkőzést.)

A magyar együttes esélyeit növeli, hogy a nemzetközi kupákban hazai pályán már kilenc meccse veretlenek, a német Bayer Uerdingen tudott győzni Sóstón, 1993 júniusában. A Sporting viszont hét meccse nyeretlen idegenben az európai kupákban, legutóbb a 2011-12-es Európa Liga csoportkörében győztek, 2-0-ra Zürichben. Azóta idegenben 3 döntetlen és 4 vereség a mérlegük.

A találkozó érdekessége, hogy mindkét vezetőedző szerepelt a portugál együttesben. A 45-szörös válogatott, Sá Pinto játékosként bajnok és kétszeres kupagyőztes lett a klubbal. A Videoton szakmai munkájáért felelős Paulo Sousa az 1993-94-es évadban játszott a zöld-fehéreknél, de a két szakember sosem játszott egy szezonban a klubnál. Nem úgy a portugál válogatottban, ahol például a 2000-es Európa-bajnokság selejtezői során mindketten pályára léptek a magyar válogatott ellen.

A Vidi játékosai közül ketten nagyon jól ismerik a csütörtöki ellenfelet, hiszen Marco Caneira három különböző periódusban is játszott a Sporting színeiben. Először 1996-ban, majd kisebb keringő után a 2006-07-es szezonban újra Lisszabonban kötött ki, majd 2008-tól állt ismét az egyesület alkalmazásában, tavaly nyáron pedig a Sportingtól igazolt Fehérvárra, miként Renato Neto is a Sportingtól érkezett a nyáron, kölcsönjátékosként.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr94817825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.