MOL csapat Futball Blog

Felemásra sikeredett a Vidi őszi szereplése

2011.11.10. 15:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A hétvégén véget ért a labdarúgó bajnokság őszi szezonja. Tavaszról ugyan előrehoztak két fordulót, de hivatalosan az őszi szezonnak vége. A tavalyi bajnok Videoton fél év után a negyedik helyen áll (nyolc győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel), tizenegy ponttal lemaradva az éllovas Debrecentől.  

A nyáron alapos változáson ment át a keret, hiszen elköszöntek a klub első bajnoki címét szerző Mezey Györgytől, aki helyett a korábbi portugál válogatott Paulo Sousa érkezett. Szintén nagy volt a mozgás a játékoskeretben is, hiszen korábbi válogatott labdarúgóktól köszöntek el, és helyükre külföldieket szerződtetett a klub.  

Az eredmények azonban elmaradtak a várttól. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy amíg hazai pályán jól teljesített a csapat, addig idegenben sokszor maradt pont nélkül. A hét hazai meccséből hatot megnyert (csak a Kecskemét tudott győzni Fehérváron) de idegenben a Debrecen, a Győr, a Honvéd és a Kaposvár is jobbnak bizonyult.  

Pedig a védekezéssel nincs nagy baj, hiszen a Vidi a második legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, ugyanakkor a gólszerzés idén nem megy olyan könnyen, mint tavaly. Az előző szezon gólkirálya André Alves kilenc gólt szerzett, miként csatártársa Nemanja Nikolics is ötször a kapuba talált, de rajtuk kívül csak Dusan Vasziljevics szerzett egynél több gólt.  

Ez azt is jelenti egyben, hogy a góllövőlistán jelenleg harmadik helyen álló Alves, egymaga szerzett annyi gólt, mint a többiek – Nikolicsot leszámítva – összesen. 

A játékosok közül André Alves és a kapus Tomas Tujvel kezdett valamennyi bajnokin. Nikolics is szerepet kapott az összes őszi meccsen, de mindössze egyszer volt kezdő, a többi alkalommal becserélték. Csak egy bajnokit hagyott ki Brachi, Mitrovics és Sándor György, míg az előző szezonban alapembernek számító Polonkai és Nagy Dániel mindössze négy, illetve öt meccsen kapott szerepet.  

Brachi egy másik listán is „előkelő” helyen szerepel, hiszen ő kapta a legtöbb sárga lapot ősszel, szám szerint ötöt. Kiállítást mindössze egyet kapott a Vidi, Hector Sanchez Cabrerát küldték idő előtt zuhanyozni.  

Hónapokra lebontva a szereplést, júliusban a Szuperkupa megnyerése után jött a fájó és gyors búcsú a Bajnokok Ligájától az osztrák Sturm Graz ellenében. Majd az első bajnoki siker után rögtön a második fordulóban egy kijózanító pofon Kaposváron.   

Az augusztus is rapszodikusra sikeresett, hiszen a hazai sikerek mellett vereség Debrecenben illetve Kispesten. Ezzel szemben jóval sikeresebb volt a szeptember, amikor négy tétmeccsből hármat nyert a Videoton, csak a Vasas elleni bajnoki zárult döntetlennel.  

Az október mérlege az első idegenbeli siker (Ferencváros) és az első hazai vereség (Kecskemét), valamint továbbjutás a Magyar Kupában. A novemberi egyetlen bajnokin pedig magabiztos győzelem az Újpest ellen.  

A Fehérváriak július eleje óta összesen 23 tétmeccset játszottak (bajnoki, Magyar Kupa, Ligakupa, Bajnokok Ligája), melyek közül 13-at megnyertek, 3 meccsük zárult döntetlennel és 7 vesztesen hagyták el a pályát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr503365357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.