MOL csapat Futball Blog

Mi a baj a Vidinél?

2011.09.23. 06:16 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Valami nem stimmel a tavalyi bajnoknál. Amíg az elmúlt szezonban fordulóról fordulóra csak sikerekről számolhatunk be, idén csalódás a címvédő szereplése. Tény, hogy a nyáron leköszönő Mezey György helyére kinevezett Paulo Sousának szinte teljesen új csapatot kellett építenie, de a szurkolók így is többet vártak az idei szezontól. 

A legszembetűnőbb, hogy az eltávozott (elszerződött, elküldött, kölcsönadott) játékosok helyére szinte csak külföldiek érkeztek. Amíg a tavalyi utolsó fordulóban nyolc magyar játékos kapott szerepet a kezdő tizenegyben, addig a legutóbbi Vasas elleni bajnokin mindössze hárman. 

Ez egyébként az egész keretre nézve is igaz, hiszen a jelenlegi 24 fős keretben mindössze kilenc magyar játékos található. 

Azonban a keret lecserélődését nem nevezhetjük előrelépésnek, hiszen amíg válogatott játékosok távoztak, a helyükre érkező portugál, spanyol, brazil vagy görög labdarúgók nem jelentettek különösebb erősítést. 

Jelenleg tehát a Videoton az egyik „legnemzetközibb” csapat a bajnokságban, és a Hivatalos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) elemzése szerint a játékpercek tekintetében a fehérvári klub foglalkoztatja a legkevésbé a magyar játékosokat. 

Ugyanakkor a várt eredmények elmaradnak, hiszen a Ferencváros márciusi(!) legyőzése óta nem tudtak idegenben nyerni Polonkaiék. És amíg tavaly hazai pályán rendre látványos és eredményes futballal álltak elő, idén sem a játék, sem az eredmények nem emlékeztetnek a tavalyi produkcióra. 

Ebben szerepet játszhat az a tény is, hogy a tavaly 24 góllal gólkirályi címet nyerő – nem mellékesen a játékosok szavazatai alapján az Év játékosának is megválasztott – Andre Alves sem termeli úgy a gólokat, mint tavaly. A tavalyi bajnokság ugyanezen szakaszán már nyolc gólnál járt, idén azonban még csak háromszor sikerült a kapuba találnia bajnoki találkozón. 

Azonban nem kizárható, hogy Alves és a Vidi nagyon hasonló cipőben jár, azaz ha elkezdi termelni a gólokat, valószínűleg a csapat is magabiztosabb lesz és elindul felfelé a tabellán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr403246516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.