MOL csapat Futball Blog

Három meccs kellett az első győzelemhez

2011.03.03. 22:05 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Nem indult jól a Videoton számára a tavaszi szezon. A bajnokságban a rajt előtt még hét ponttal vezető fehérváriak a Ligakupában hatalmas meglepetésre kiestek a Paks együttesével szemben, hiszen a hazai 1-1 után idegenben nem tudtak a kapuba találni, és bár a paksiak se voltak eredményesek, idegenben lőtt góllal ők jutottak tovább

Mezey György együttesének a bajnoki rajton a Vasas ellen is meg kellett elégednie az egy ponttal. Ami meglepő volt, hogy az ősszel legeredményesebb fehérváriak második tavaszi tétmeccsükön se tudtak a kapuba találni. (Pedig az angyalföldiek ellen félórát emberelőnyben játszottak.)

Szerdán aztán a Haladás elleni Magyar Kupa meccsen aztán minden összejött. Pedig Mezey György a találkozó előtt is elmondta, ezúttal nem a legerősebb csapattal utaznak Szombathelyre. Tehették, hiszen az ősszel lejátszott odavágón magabiztos, háromgólos előnyre tettek szert.

Így bátrabban nyúlhatott azokhoz, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Éppen ezért szinte minden csapatrészből otthon hagyott egy embert, nem utazott el a csapattal Elek Ákos, Nagy Dániel, André Alves és Mladen Bozsovics sem, míg az már korábban eldőlt, a talpsérüléssel bajlódó Farkas Balázsra hetekig nem számíthat a mesteredző.

Ugyanakkor az egykori kapitány kijelentette, így is csak a továbbjutással lesz elégedett és elvárja mindenkitől, hogy tegye oda magát a meccsen. A Videoton végül magabiztosan, 3-1-re nyert Szombathelyen Vasziljevics, Nikolics és Lencse góljával.

Főleg utóbbi örülhetett, hiszen ez volt az első gólja tétmeccsen a Vidiben és sokáig úgy tűnt a télen másik csapathoz igazol. Azóta már sorsoltak is a kupában és a fehérváriak következő ellenfele a Kispest Honvéd lesz.

A hétvégén azonban újabb forduló következik, az MTK látogat Fehérvárra. A Vidinek nyerni kellene, mert a folytatásban nehéz meccsek sorozata következik, rögtön a harmadik fordulóban a jelenleg második helyen álló Ferencvároshoz látogatnak.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr842708482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.