MOL csapat Futball Blog

Hogyan lehet bajnok a Videoton?

2011.01.26. 12:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Videoton hét pont előnnyel vezeti a labdarugó bajnokságot. A szurkolók és a szakemberek szerint is a fehérváriak már csak elveszíthetik a bajnoki címet. Tavaly is vezettek az őszi szezon után, végül azonban csak másodikak lettek a Debrecen mögött. Most azonban ígérik, jobban figyelnek és megszerzik a klub történetének első bajnoki címét.

Végigvettük a tavaszi szezon meccseit, melyiken hány pontot szerezhet a Vidi és hogyan lehet bajnok. Az első tavaszi fordulóban – mely a 17. - a Vasas vendégei lesznek, már ha lesz még addig Vasas. Az angyalföldiek komoly anyagi nehézségekkel küzdenek, valószínűleg még több meghatározó játékos eligazol tőlük, így hatalmas meglepetés lenne, ha a Vidi nem szerezné meg a három pontot.

A második találkozón a fiatalokkal felálló MTK-t fogadják, és a rutinosabb fehérvári csapatnak hazai környezetben nem lehet más a cél, mint a győzelem. A harmadik játéknapon a főleg az őszi szezon második felében remeklő Ferencvároshoz látogatnak. Itt már nem sokat számít a rutin, mert a túloldalon is sokat megélt játékosok vannak, így elképzelhető, hogy a valószínűleg telt ház előtt rendezendő találkozón hogy pont nélkül maradnak Polonkaiék.

 

A következő forduló sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a címvédő Debrecen látogat Fehérvárra. Ha ebben a két fordulóban a Videoton nem veszít sok pontot, úgy elkezdhetik az ünneplés szervezését a városközpontban. Ha azonban pont nélkül zárja ezt a két meccset Mezey György együttese, úgy ismét nyílttá teheti a bajnoki versengést.

 

A szolnoki vendégszereplést nyugodtan tervezheti három ponttal a listavezetőnél, ugyanakkor a ZTE elleni hazai és a Haladás elleni idegenbeli meccsek még komoly veszélyt is hordozhatnak magukban.

Ha a Vidinél komolyan gondolják a bajnoki címet, akkor a soron következő négy meccsen (Pápa, Kecskemét otthon, Paks, Honvéd idegenben) nem hibázhatnak és a megszerezhető tizenkét pontból tizenkettőt kell gyűjteniük.

 A három utolsó forduló ugyanis nem lesz túl egyszerű, így nem ártana azt elegendő pontelőnnyel várni. Előbb az ősz meglepetéscsapatát a Kaposvárt fogadják, majd mennek a Győrhöz. A meccs pikantériája, hogy tavaly éppen Győrben, az utolsó fordulóban elszenvedett vereségével bukta el a bajnoki címet a Vidi.

 Most az utolsó fordulóban az Újpestet fogadják, és a lila-fehéreket bizonyára fűti a bosszúvágy, hiszen 2006-ban éppen a Vidi elleni vereséggel bukták el a bajnokságot. Valószínűleg most ők is ünneprontók lennének, de lehet, hogy csak statisztái lesznek a fehérvári ünneplésnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-futball.blog.hu/api/trackback/id/tr982615126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.